HTML

Milán

2013.08.03. 14:15 Frigo

Lotti zseniális. Hónapokig emlegetni szoktam a beszólásait, ami a cserfességéből fakad. Milán viszont egy más tészta. De ő is tud nagyon szórakoztató lenni. És a blog hagyományához híven megint nem Lottiról szól a bejegyzés.

Egyik hétvégén ellátogattunk egy strandra. Már a délután közepén jártunk, amikor Lotti lángos után ácsingózott. Elmentünk a büfébe, ahol Lotti megkapta a léángost, Milán pedig az ő egyik kedvencét, pizzát. Én nem voltam éhes, az anyjuk szintén nem rendelt semmit mondván, hogy nem éhes. Erre később rácáfolt miután látta Milán milyen jóízűen ette a pizzát.

"Adsz egy kicsit a pizzádból, Milán?" - így az anyja.

Milán szó nélkül letört egy körömnyi nagyságú tésztát a pizzából és az anyja felé nyújtotta. Jó szíve van a kis rosszcsontnak, nem vitás. Én persze jól szórakoztam a helyzeten, illetve Veronika csalódottságán, aki tovább próbálkozott:

"Szeretsz, Milán?" - kérdezte.

"Igen!" - jött a szokásos kurta válasz a kisfiunktól.

"Akkor adsz egy szelet pizzát?" - könyörgött Veronika.

"Nem!" - Milán most sem hazudtolta meg önmagát.

Telt-múlt az idő, és fogyott a pizza. Már csak egy szelet maradt. Anya akcióba lépett újra:

"Milán, szeretsz?"

"Igen!"

"Akkor nekem adod az utolsó szelet pizzát?" - kérdezte Veronika.

"Nem, az az apáé!" - és felém nyújtotta az utolsó szelet pizzát.

Bár nagyon tetszett a szituáció, azért gondoltam könyörületes leszek a feleségemmel, és azt mondtam:

"Nagyon szépen köszönöm, kisfiam, de nem vagyok éhes. Egye meg inkább Anya!"

"Nem!" - vágta rá Milán a javaslatomra, és maga elé vette az utolsó szeletet, és rekord gyorsasággal felfaltra.

Anya rámnézett, és persze én úgy vigyorogtam, mint a vadalma, és csak ennyit mondtam neki fülig érő vigyorral:

"Inkább ne kérdezzük meg, hogy melyikünket szereti jobban"

Szólj hozzá!

Címkék: Milán Anya

Bunkó

2013.02.18. 09:35 Frigo

Eredetileg úgy terveztem, hogy egy Lottis sztorival indítom a blogot, de ma reggel másképp alakultak a dolgok. Sikerült megint önmagamat adni. Azt kell tudni rólam, hogy nagyon gyorsan jár a szám, és sokszor az agyam is. Így elég jó százalékban ismerem fel és ütöm le a "magas labdákat".

Reggel leadtuk a kölyköket az óvodában, és mivel ez az átlagosnál hamarabb sikerült, a párom kísérletet akart tenni egy korábbi csatlakozás elérésére. Emiatt előre rohant a metró mozgólépcsőjén. Én közben leértem és elfoglaltam a megfelelő pozíciót, hogy leszálláskor a legközelebb essen a kijárat. Ekkor vettem észre, hogy ő közeledik felém:

- Na mi van, sikerült lekésned? - kérdeztem.

- Észre sem vettél? - kérdezett vissza Veronika.

- Én csak a jó nőket szoktam észrevenni. - csaptam le a magaslabdát.

Na ez betett, sértődve hátat fordított és elment az ellenkező irányba. Én utána, hízelgés - hagyjál békén -  mindenféle korábban tett szexuális jellegű ígéretek azonnali visszavonása:

- Én jó nő vagyok. - mondta sértődötten.

- Igen, te az vagy! - mondtam erőltetett meggyőződéssel.

- Tudod kivel fogsz este...

Na, ez vagyok én. Lotti persze még ártatlan és valószínűleg az is marad. Ezzel lehet érzékeltetni, hogy egy családon belül is mekkora kontrasztok lehetnek. Az alma is tud messze esni a fájától.

Szólj hozzá!

Indulás

2013.02.17. 20:57 Frigo

Apa vagyok. Van egy fiam, Milán, és egy lányom Lotti. A fiam 5 éves és sajnos nem az átlag fajtából való, kommunikációs problémái vannak. Keveset beszél és azt is nehéz megérteni. Ezzel szemben a lányom 3 éves és igencsak beszédes fajta. Ő az igazi oka, hogy blog írásra adom a fejem.

A célom, hogy később visszaolvashassam az aranyköpéseket, amikkel a lányom szórakoztat, illetve azokat a vicces szituációkat, amik esetleg megtörténnek velünk. A rövidtávú memóriám elég gyenge, a hosszútávú még inkább. Kicsit bánom, hogy csak most jutott eszembe az egész, hiszen amióta beszélni tud, jó néhányszor megnevettetett.

Szeretem a humort, de a kreativitásom kimerül a szarkazmusban, mások ugratásában és nem kevés hímsoviniszta beszólásban. Majd ebből is kaptok ízelítőt bőven. Ez az első blogom, így lesznek még helyesírási és szerkesztési hibák. És persze nem tudom garantálni, hogy mindegyik poszt vicces fog lenni mindenki számára. Vagy egyáltalán valakinek. Már ha fog ide tévedni akár egy olvasó is. Rövid posztokban gondolkozom. Nem minden nap van friss humor, de hátha tudok mazsolázni régi emlékekből alkalomadtán.

Lotti egy három éves NŐ. Szándékosan nem a lány szót használtam, hiszen az félrevezető lenne. Minden meg van benne, ami egy tipikus nőben csak lehet. Divatmániás. Olykor hisztis. Angyali. Okoskodó. Szeret tetszelegni és szerepelni. Színészkedik. Eljátsza, hogy félénk, de közben egy igazi bestia. És egyfolytában jár a szája. Cserfes. Ja, és szőke.

Szólj hozzá!

Címkék: Blog Apa Első Lotti

süti beállítások módosítása